Kékfrankos

Milyen is a
KÉKFRANKOS?
A vörösbort adó szőlőfajták legelterjedtebb és legjellegzetesebb képviselője
hazánkban a kékfrankos. Számos hason neve ismert pl. a nagyburgundi,
Németországban a Limberger (vagy Lemberger…), Ausztriában a Blaufränkisch. Származása
nem tisztázott, biztos, hogy nem azonos sem a gamay noirral, sem a pinot noirral.
Elképzelhető, hogy sok társához hasonlóan valójában ez is egy pinot noir
mutáció volt valaha, mára viszont teljes jogú önállóságot nyert. Itt a
Kárpát-medencében több mint 100 éve ismerik. Nagy valószínűséggel Ausztriából
került hozzánk Sopron vidékére a filoxéra-vész idején. Az is egészen biztos,
hogy nevének eredete nem köthető Napóleon hadaihoz, jobban mondva az általuk
akkoriban használt kék hasú francia bankókhoz, amit gyakorta emlegetnek a
fajtával kapcsolatban. Viszont bora nagyon sokáig megőrzi a kékes árnyalását,
de maga a szőlő fürtje is kékes árnyalatúra színeződik.
Megbízható és nem rendkívüli igényekkel előálló fajta. Ezért is válhatott a XX.
sz. végéra Magyarország legnagyobb mennyiségben termesztett szőlőfajtájaává.
Egyetlen szőlőfajta termesztése sem egyszerű, de a kékszőlőfajták között azért
a kékfrankos a könnyebben kezelhető kategóriába sorolható. Kimondottan megfelel
számára a Kárpát-medence klímája, ez a sokszor hűvös-csapadékos, de
összességében mégis inkább kiegyensúlyozott szárazföldi klíma.
A kékfrankos
bármelyik alföldi homokbuckán megterem, de legszebb darabjainak feltűnése
sokkal valószínűbb Sopron, Eger, Szekszárd, Villány vagy éppen a Mátra
lejtőin. Egy-egy fajta jó
termeszthetősége persze önmagában még nem hozza egyenesen a magas minőséget is,
de ennél a fajtánál a kettő mégis együtt jár. Feltétele ennek az, hogy ne
terheljék túl a tőkét és gazdag ásványosságot kínáló talajon termesszék. Persze
az sem árt, ha a szőlő szüret táján érett és egészséges is…
S ha végül mindez együtt áll, nem lehet gátja egy igazán egyedi, remek
egyensúlyú, alapvetően gyümölcsös, de kellő íz mélységet is kínáló kékfrankos
megszületésének.
A jó egyensúly
a borban lévő savak és cserzőanyag tartalom, valamint az alkohol
kiegyenlítettségében érezhető, ami leegyszerűsítve annyit jelent, hogy egyik
sem dominál a másik kárára. Ez a kékfrankos esetében szinte borvidéktől
függetlenül adott lehet, ugyanis maga a fajta nem tartozik a nagyon vastag héjú
kékszőlő fajták közé. Ez a borban jó esetben valóban remek egyensúlyt, lendületes
savakat és finom textúrát eredményezhet. Az, aki a kékfrankost szereti, általában
pont ezt a remek karaktert keresi. Tiszta, élénk és határozott illatok, zömmel
meggyes-málnás, fűszeres jegyekkel. Ha a bor kisebb méretű hordóban érett,
fiatal korban érezhetjük a hordó édeskésen fűszeres aromáit is – melyek jó
esetben néhány éven belül beépülnek a bor ízébe. A jó kékfrankos ízében soha
nem a hordóról szól, hanem a gyümölcsökről. Selymessége jó esetben eleganciával
társul, illatának és ízének játékossága hosszú, mély tónusokat is kínáló
korttyal ajándékoz meg. A legnagyobb kékfrankosok semmivel nem adnak
kevesebbet, mint bármelyik ismert – vagy elismert – nagy tanningyűjtő kékszőlő
társa. A bor teltsége, koncentrációja, komplexitása és egyedisége nem
fajta-függő. Sokkal inkább a termőhely, és a termelő precizitása, szakmai
tudása és nem utolsó sorban ízlése határozza meg, mit is kóstolunk majd a palackból.
Nem is érdemes
tehát semmiféle képzeletbeli rangsort fölállítani a Kárpát-medence borvidékei
között annak függvényében, hogy melyik adja a legszebb kékfrankost. Mert más a
soproni és más a mátrai, de a legjobbak között Eger és Szekszárd egyaránt ott
van évek óta, akárcsak Villány. Kevésbé tipikus, de a Balaton mindkét partja
kínált már igen szép tételeket, melyek a termőhelyi adottságoknak megfelelően
legfeljebb érlelhetőségben maradnak alul egy-egy szekszárdi vagy villányi
borral szemben. A Balaton vonalától északra fekvő területeken – élén Sopronnal
– karcsúbb, általában ásványosabb borokat találunk. A Balatontól délre
található borvidékek melegebb tónusú, gyümölcsösségben és tanninban általában
gazdagabb kékfrankosokat kínálnak. Ez a kis különbség tökéletesen megfelel a
klimatikus adottságoknak. Érdemes megjegyezni, hogy ez csupán stílusbeli
eltérést jelent, semmiféle borvidékhez köthető minőségi következtetésen nem
érdemes törni a fejünket. Egy biztos: a kékfrankos nagyon jó fajta. Mindent tud
szinte, amit a nagyok, mégis könnyen megközelíthető. A nagy kékfrankosokra
általában nem csak magas pontszámot adunk, de a palack is viszonylag gyorsan
kiürül…
Mészáros Gabriella 2016. augusztus