Milyen is a KÉKFRANKOS?

A vörösbort adó szőlőfajták legelterjedtebb és legjellegzetesebb képviselője hazánkban a kékfrankos. Számos hason neve ismert pl. a nagyburgundi, Németországban a Limberger (vagy Lemberger…), Ausztriában a Blaufränkisch. Származása nem tisztázott, biztos, hogy nem azonos sem a gamay noirral, sem a pinot noirral. Elképzelhető, hogy sok társához hasonlóan valójában ez is egy pinot noir mutáció volt valaha, mára viszont teljes jogú önállóságot nyert. Itt a Kárpát-medencében több mint 100 éve ismerik. Nagy valószínűséggel Ausztriából került hozzánk Sopron vidékére a filoxéra-vész idején. Az is egészen biztos, hogy nevének eredete nem köthető Napóleon hadaihoz, jobban mondva az általuk akkoriban használt kék hasú francia bankókhoz, amit gyakorta emlegetnek a fajtával kapcsolatban. Viszont bora nagyon sokáig megőrzi a kékes árnyalását, de maga a szőlő fürtje is kékes árnyalatúra színeződik.

Megbízható és nem rendkívüli igényekkel előálló fajta. Ezért is válhatott a XX. sz. végéra Magyarország legnagyobb mennyiségben termesztett szőlőfajtájaává. Egyetlen szőlőfajta termesztése sem egyszerű, de a kékszőlőfajták között azért a kékfrankos a könnyebben kezelhető kategóriába sorolható. Kimondottan megfelel számára a Kárpát-medence klímája, ez a sokszor hűvös-csapadékos, de összességében mégis inkább kiegyensúlyozott szárazföldi klíma.

A kékfrankos bármelyik alföldi homokbuckán megterem, de legszebb darabjainak feltűnése sokkal valószínűbb Sopron, Eger, Szekszárd, Villány vagy éppen a Mátra lejtőin.  Egy-egy fajta jó termeszthetősége persze önmagában még nem hozza egyenesen a magas minőséget is, de ennél a fajtánál a kettő mégis együtt jár. Feltétele ennek az, hogy ne terheljék túl a tőkét és gazdag ásványosságot kínáló talajon termesszék. Persze az sem árt, ha a szőlő szüret táján érett és egészséges is…


S ha végül mindez együtt áll, nem lehet gátja egy igazán egyedi, remek egyensúlyú, alapvetően gyümölcsös, de kellő íz mélységet is kínáló kékfrankos megszületésének.

A jó egyensúly a borban lévő savak és cserzőanyag tartalom, valamint az alkohol kiegyenlítettségében érezhető, ami leegyszerűsítve annyit jelent, hogy egyik sem dominál a másik kárára. Ez a kékfrankos esetében szinte borvidéktől függetlenül adott lehet, ugyanis maga a fajta nem tartozik a nagyon vastag héjú kékszőlő fajták közé. Ez a borban jó esetben valóban remek egyensúlyt, lendületes savakat és finom textúrát eredményezhet. Az, aki a kékfrankost szereti, általában pont ezt a remek karaktert keresi. Tiszta, élénk és határozott illatok, zömmel meggyes-málnás, fűszeres jegyekkel. Ha a bor kisebb méretű hordóban érett, fiatal korban érezhetjük a hordó édeskésen fűszeres aromáit is – melyek jó esetben néhány éven belül beépülnek a bor ízébe. A jó kékfrankos ízében soha nem a hordóról szól, hanem a gyümölcsökről. Selymessége jó esetben eleganciával társul, illatának és ízének játékossága hosszú, mély tónusokat is kínáló korttyal ajándékoz meg. A legnagyobb kékfrankosok semmivel nem adnak kevesebbet, mint bármelyik ismert – vagy elismert – nagy tanningyűjtő kékszőlő társa. A bor teltsége, koncentrációja, komplexitása és egyedisége nem fajta-függő. Sokkal inkább a termőhely, és a termelő precizitása, szakmai tudása és nem utolsó sorban ízlése határozza meg, mit is kóstolunk majd a palackból.

Nem is érdemes tehát semmiféle képzeletbeli rangsort fölállítani a Kárpát-medence borvidékei között annak függvényében, hogy melyik adja a legszebb kékfrankost. Mert más a soproni és más a mátrai, de a legjobbak között Eger és Szekszárd egyaránt ott van évek óta, akárcsak Villány. Kevésbé tipikus, de a Balaton mindkét partja kínált már igen szép tételeket, melyek a termőhelyi adottságoknak megfelelően legfeljebb érlelhetőségben maradnak alul egy-egy szekszárdi vagy villányi borral szemben. A Balaton vonalától északra fekvő területeken – élén Sopronnal – karcsúbb, általában ásványosabb borokat találunk. A Balatontól délre található borvidékek melegebb tónusú, gyümölcsösségben és tanninban általában gazdagabb kékfrankosokat kínálnak. Ez a kis különbség tökéletesen megfelel a klimatikus adottságoknak. Érdemes megjegyezni, hogy ez csupán stílusbeli eltérést jelent, semmiféle borvidékhez köthető minőségi következtetésen nem érdemes törni a fejünket. Egy biztos: a kékfrankos nagyon jó fajta. Mindent tud szinte, amit a nagyok, mégis könnyen megközelíthető. A nagy kékfrankosokra általában nem csak magas pontszámot adunk, de a palack is viszonylag gyorsan kiürül…

 

Mészáros Gabriella 2016. augusztus