Kadarkáról még egyszer

Újra egy kicsit a
kadarkáról…
és persze más szőlőfajtákról is. A Demi John portfólió bemutatóján
bőven volt alkalmunk arra, hogy a sztereotípiákkal szakítva kóstoljunk olyasmit
is, amit amúgy ritkábban vagy talán soha nem keresünk. Persze a kérdés komoly
érzelmeket vált ki sokakból, belőlem is. Elkötelezett híve vagyok a jól ismert
és már bizonyított fajtáknak, de ha valami jó azt igyekszem megjegyezni
magamnak.
Kadarkát ígértem és azzal is kezdem. Sziegl Balázs hajósi
elkötelezett kadarka-hívő és borász feleségével Petrával vélhetően azt teszik,
amit a józan ész diktál számukra. Dolgoznak, gondolkodnak de elsősorban
alkotnak. Minden bizonnyal időnként az őrültek elszántságával, aminek komoly
eredménye van. Egyedi és izgalmas kadarkák különféle dűlőkből, öreg és
fiatalabb ültetvényekről. És rettentő furcsa ellentmondásokra derül fény köreikben.
Például azt mondják, kadarkáik durván nyolcvan százalékát külföldön adják el,
sokat a skandináv piacokon. Sok termelőtől – kereskedőtől is – rendszeresen hallom,
hogy a kadarka a kutyának sem kell. Már a megjelenése elriaszt mindenkit, aki
vörösbort akar venni. Most akkor hol az igazság? Kell a kadarka vagy nem kell? Önálló kadarka-szekciókat kellene létrehozni
minőség-hívők számára, akik nem kizárólag prompt eladhatóságban tudnak
gondolkodni? Lehet, hogy megint rossz oldalról próbáltunk felszállni a lóra?
Nem lehet, hogy egyszerűen rossz helyen próbálunk kadarkát
bemutatni/eladni/elfogadtatni? Hogy sok termelő a hazai kínálattal sincs
tisztában? Nincs egyszerűen kellő rálátása arra, hogy mit is lehet kihozni
ebből a fajtából? Pedig érdemes elgondolkodni rajta, hogy ha a filoxéra előtti
időkben termőterületeinknek közel nyolcvan százalékát ez a fajta tette ki,
akkor eleink vajon mit láttak benne, amit mi ma nem látunk. Nyilván más klónok,
más gyökerek… De ezzel abszolút összecseng az is, amit Gere Attila legalább
húsz évvel ezelőtt mondott. Jobban mondva nem ő mondta, hanem a villányi mindenki
Weber bácsija, Attila apósa. Akit rengetegen megkérdeztek annak idején a
dűlőkről, fajtákról egyebekről. De mit is mondott? Azt, hogy annak idején két
szőlőfajta volt, amihez a villányi gazdák képzeletben frakkot öltöttek. A
kadarka és a medoc noir. Ez utóbbin néha csodálkozom, de nyilván azoknak a
fajtaváltozatoknak volt olyan tulajdonsága, ami miatt arra is érdemes volt
energiát szánni. A kadarka azért jóval cizelláltabb, vibrálóbb borokat tud
adni, de nyilván időnként magasabb elérhető cukortartalma is segítette
keresettségét. Ilyenkor szeretnék időgép-birtokos lenni és azokból a
századfordulós kadarkákból kóstolni. Persze közelíthetünk az élményhez öreg
tőkés kadarkákkal akár itt Hajóson, itt-ott a szekszárdi gazdáknál (Vida Péteréknél
például) vagy a határ túloldalán Maurer Osziéknál. Nem kell sok ezekből a
borokból. Nincs is. De a finomságokat azért csak meg kellene mutatni, az
értéket nem kellene oktalanul elengedni. Vélhetően úgy sem lesz már más út előttünk,
csak a hátra arc. Ami igazából nem is hátra, hanem az egyetlen előre. Arccal a
szőlő felé.
Lehet, hogy oktalan állandóan bölcs döntésekről ábrándozni.
Igazából magam sem tudom sokszor eldönteni, hogy kell-e ragaszkodni az
ismertebb és elfogadott fajtákhoz (esetünkben a
furmint-kékfrankos-olaszrizling-kadarka verzió lehet megfontolandó), vagy
járjuk a kissé kusza és nemzetközi szinten sokszor értelmezhetetlen
szőlőfajta-kavalkád által kijelölt utat? Lehet-e országimázst építeni a
sokszínűségre? Érték a sokszínűség? Vagy érték az állandóság, a felismerhető és
beazonosítható karakter? A termőhely egyedisége és utánozhatatlansága esetleg
úgy is, hogy több szőlőfajta hordozza ezt a jellegzetességet. Lehet ám, hogy
még ennyire sem kell túlbonyolítani a dolgokat. Egyszerűen jó borokat kell
készíteni. Tisztán, őszintén, jó szőlőből.
Balázs tartott egy kadarka mesterkurzust, ahol számomra
rettentő érdekes kérdések merültek fel. Kóstoltunk is hat kadarkát, a maga
nemében mindegyik különleges volt, bármelyiket szívesen innám. De a legjobb az
egészben számomra az volt, hogy nevesített hajósi dűlőkről, területekről esett
szó. Megszólítottak bennünket ezek az ültetvények, ahogy a gazda is
megszólította őket a boron keresztül. Nem csak neve, de személyisége is lett
ezeknek a darabka földeknek. Mondjam, hogy hazai borainknak nincs más esélye? Szerintem
ezt mindenki tudja, csak nem mondja, nem teszi. Viszont ha mégis, arra nagyon
fel kell hívni mások figyelmét is.
A hat kadarkából négy Sziegl Balázséké volt. Kettőt nem oly
rég kóstoltam közülük, most is hozták ugyanazt a szép fűszeres, gyümölcsös,
gyümölcsteás karaktert aromatikában. A Herreberg
2018 és a Kolostor domb 2018 –as
tételekről ugyanitt olvashatsz
Most két fiatalabb borral indítottunk, a Herreberg 2019 volt az első. Viszonylag
fiatal, 2010-es telepítés, a leggyakoribbnak nevezhető P9-es klón. Sokat lehet
szidni amíg lesz belőle valami, de Balázs szerint ha sikerül normális bort
szűrni belőle, izgalmas fűszeres karakterével kiemelkedő tételeket ad. Nagyon
mély volt most is az illata, határozott kenyérhéjas, élesztős jegyekkel. A rettentő kis terhelés – 1000 palack bor
4000 tőkéről – érezhetően koncentrált bort eredményezett. Ha valaki, aki magát
nem tekinti kadarka rajongónak és kóstolva ezt a bort képes elvonatkoztatni a
szőlőfajta mibenlététől, nem hiszem hogy talál hibát benne. Számomra tisztasága
és egyenesvonala BOR-ként is élmény.
A Csákányos dűlő
szintén 2019-es bora nem marad el az előzőtől, de a Herreberg jelenlegi
állapotában kicsit jobban tetszett. Ezt a területet is organikusan művelik. Nagyon
régi telepítés, sokáig Kadarka dűlőnek nevezték. Illata és íze egy finom
diós-élesztős karaktert kínál, rózsa- és csipkebogyó áthallással. Eleven és tartós
a szájban, koncentrált. Finom szerkezete jó alap a nagy minőséghez.
Két nem Sziegl bort is mutatott Balázs, az első sőt
valójában mindkettő igazi kuriózum. Az első életem első somlói kadarkája –
szerintem sokaké. Andrási László (Somló
Kincse Kézműves Kispince) 200 kadarka tőkéjének termése. Három különféle kadarka
változatból készült, egészen érdekes bor. A hegy lelke abszolút ott van a
borban, testében-lelkében somlói. Illatában számomra kínált egy leheletnyi
botritiszes aszalt kajszis buja édességet, de ezen nem kell meglepődnünk.
Teljesen kénmentes és mindenmentes hobbybor – mondanám, ha nem lenne ennek
pejoratív felhangja. A bor sokkal
érdekesebb és határozottabb annál, minthogy ennyivel elintézzük. Komoly
alapanyag, amolyan igazán jó inni kategória, ha némi jutalomra vágyunk.
A záró tétel egy igazi háttérben lévő borvidék, Tolna egyedi
kadarkája volt. A Grál Borpince, Mucsi
Zalán amforában készült kadarkája. Kóstoltam már tőle korábban is egyes
tételeket, minden bora tiszta és meggyőző. Kékfrankosa is, kadarkái is. Ő is
spontán erjesztett, szűretlenül palackozott borok. Most a frissen forgalomba
került amforás 2018-as kadarkát kóstoltuk. Vastag és koncentrált bor, erőteljesebb
szerkezettel mint a részben tartályos, részben hordós kadarkája. Őszintén
szólva nekem most ez a módszer kissé soknak tűnt, vélhetően kell még bőven
pihennie palackban. Nem éreztem a fajta eleganciáját, holott erre komoly igény
mutatkozik. Lehet, hogy a kadarka jobban meghálálja a finom és árnyalt mikro-oxidáció
többet gyakorolt változatait.
Hát így maradtam kadarka-hívő ezúttal is. Sőt. Újabb
megerősítést kaptam a további keresgéléshez. Szóljon, aki tud még jóféle
elszántakat az országban – vagy éppen a határ mentén, kadarkák bűvöletében
élni.
Kóstoltam persze mást is péntek este, de arról majd kicsit később.