Újra egy kicsit a kadarkáról…

és persze más szőlőfajtákról is. A Demi John portfólió bemutatóján bőven volt alkalmunk arra, hogy a sztereotípiákkal szakítva kóstoljunk olyasmit is, amit amúgy ritkábban vagy talán soha nem keresünk. Persze a kérdés komoly érzelmeket vált ki sokakból, belőlem is. Elkötelezett híve vagyok a jól ismert és már bizonyított fajtáknak, de ha valami jó azt igyekszem megjegyezni magamnak.

Kadarkát ígértem és azzal is kezdem. Sziegl Balázs hajósi elkötelezett kadarka-hívő és borász feleségével Petrával vélhetően azt teszik, amit a józan ész diktál számukra. Dolgoznak, gondolkodnak de elsősorban alkotnak. Minden bizonnyal időnként az őrültek elszántságával, aminek komoly eredménye van. Egyedi és izgalmas kadarkák különféle dűlőkből, öreg és fiatalabb ültetvényekről. És rettentő furcsa ellentmondásokra derül fény köreikben. Például azt mondják, kadarkáik durván nyolcvan százalékát külföldön adják el, sokat a skandináv piacokon. Sok termelőtől – kereskedőtől is – rendszeresen hallom, hogy a kadarka a kutyának sem kell. Már a megjelenése elriaszt mindenkit, aki vörösbort akar venni. Most akkor hol az igazság? Kell a kadarka vagy nem kell?  Önálló kadarka-szekciókat kellene létrehozni minőség-hívők számára, akik nem kizárólag prompt eladhatóságban tudnak gondolkodni? Lehet, hogy megint rossz oldalról próbáltunk felszállni a lóra? Nem lehet, hogy egyszerűen rossz helyen próbálunk kadarkát bemutatni/eladni/elfogadtatni? Hogy sok termelő a hazai kínálattal sincs tisztában? Nincs egyszerűen kellő rálátása arra, hogy mit is lehet kihozni ebből a fajtából? Pedig érdemes elgondolkodni rajta, hogy ha a filoxéra előtti időkben termőterületeinknek közel nyolcvan százalékát ez a fajta tette ki, akkor eleink vajon mit láttak benne, amit mi ma nem látunk. Nyilván más klónok, más gyökerek… De ezzel abszolút összecseng az is, amit Gere Attila legalább húsz évvel ezelőtt mondott. Jobban mondva nem ő mondta, hanem a villányi mindenki Weber bácsija, Attila apósa. Akit rengetegen megkérdeztek annak idején a dűlőkről, fajtákról egyebekről. De mit is mondott? Azt, hogy annak idején két szőlőfajta volt, amihez a villányi gazdák képzeletben frakkot öltöttek. A kadarka és a medoc noir. Ez utóbbin néha csodálkozom, de nyilván azoknak a fajtaváltozatoknak volt olyan tulajdonsága, ami miatt arra is érdemes volt energiát szánni. A kadarka azért jóval cizelláltabb, vibrálóbb borokat tud adni, de nyilván időnként magasabb elérhető cukortartalma is segítette keresettségét. Ilyenkor szeretnék időgép-birtokos lenni és azokból a századfordulós kadarkákból kóstolni. Persze közelíthetünk az élményhez öreg tőkés kadarkákkal akár itt Hajóson, itt-ott a szekszárdi gazdáknál (Vida Péteréknél például) vagy a határ túloldalán Maurer Osziéknál. Nem kell sok ezekből a borokból. Nincs is. De a finomságokat azért csak meg kellene mutatni, az értéket nem kellene oktalanul elengedni. Vélhetően úgy sem lesz már más út előttünk, csak a hátra arc. Ami igazából nem is hátra, hanem az egyetlen előre. Arccal a szőlő felé.

Lehet, hogy oktalan állandóan bölcs döntésekről ábrándozni. Igazából magam sem tudom sokszor eldönteni, hogy kell-e ragaszkodni az ismertebb és elfogadott fajtákhoz (esetünkben a furmint-kékfrankos-olaszrizling-kadarka verzió lehet megfontolandó), vagy járjuk a kissé kusza és nemzetközi szinten sokszor értelmezhetetlen szőlőfajta-kavalkád által kijelölt utat? Lehet-e országimázst építeni a sokszínűségre? Érték a sokszínűség? Vagy érték az állandóság, a felismerhető és beazonosítható karakter? A termőhely egyedisége és utánozhatatlansága esetleg úgy is, hogy több szőlőfajta hordozza ezt a jellegzetességet. Lehet ám, hogy még ennyire sem kell túlbonyolítani a dolgokat. Egyszerűen jó borokat kell készíteni. Tisztán, őszintén, jó szőlőből.

Balázs tartott egy kadarka mesterkurzust, ahol számomra rettentő érdekes kérdések merültek fel. Kóstoltunk is hat kadarkát, a maga nemében mindegyik különleges volt, bármelyiket szívesen innám. De a legjobb az egészben számomra az volt, hogy nevesített hajósi dűlőkről, területekről esett szó. Megszólítottak bennünket ezek az ültetvények, ahogy a gazda is megszólította őket a boron keresztül. Nem csak neve, de személyisége is lett ezeknek a darabka földeknek. Mondjam, hogy hazai borainknak nincs más esélye? Szerintem ezt mindenki tudja, csak nem mondja, nem teszi. Viszont ha mégis, arra nagyon fel kell hívni mások figyelmét is.

A hat kadarkából négy Sziegl Balázséké volt. Kettőt nem oly rég kóstoltam közülük, most is hozták ugyanazt a szép fűszeres, gyümölcsös, gyümölcsteás karaktert aromatikában. A Herreberg 2018 és a Kolostor domb 2018 –as tételekről ugyanitt olvashatsz

Most két fiatalabb borral indítottunk, a Herreberg 2019 volt az első. Viszonylag fiatal, 2010-es telepítés, a leggyakoribbnak nevezhető P9-es klón. Sokat lehet szidni amíg lesz belőle valami, de Balázs szerint ha sikerül normális bort szűrni belőle, izgalmas fűszeres karakterével kiemelkedő tételeket ad. Nagyon mély volt most is az illata, határozott kenyérhéjas, élesztős jegyekkel.  A rettentő kis terhelés – 1000 palack bor 4000 tőkéről – érezhetően koncentrált bort eredményezett. Ha valaki, aki magát nem tekinti kadarka rajongónak és kóstolva ezt a bort képes elvonatkoztatni a szőlőfajta mibenlététől, nem hiszem hogy talál hibát benne. Számomra tisztasága és egyenesvonala BOR-ként is élmény.

A Csákányos dűlő szintén 2019-es bora nem marad el az előzőtől, de a Herreberg jelenlegi állapotában kicsit jobban tetszett. Ezt a területet is organikusan művelik. Nagyon régi telepítés, sokáig Kadarka dűlőnek nevezték. Illata és íze egy finom diós-élesztős karaktert kínál, rózsa- és csipkebogyó áthallással. Eleven és tartós a szájban, koncentrált. Finom szerkezete jó alap a nagy minőséghez.

Két nem Sziegl bort is mutatott Balázs, az első sőt valójában mindkettő igazi kuriózum. Az első életem első somlói kadarkája – szerintem sokaké. Andrási László (Somló Kincse Kézműves Kispince) 200 kadarka tőkéjének termése. Három különféle kadarka változatból készült, egészen érdekes bor. A hegy lelke abszolút ott van a borban, testében-lelkében somlói. Illatában számomra kínált egy leheletnyi botritiszes aszalt kajszis buja édességet, de ezen nem kell meglepődnünk. Teljesen kénmentes és mindenmentes hobbybor – mondanám, ha nem lenne ennek pejoratív felhangja.  A bor sokkal érdekesebb és határozottabb annál, minthogy ennyivel elintézzük. Komoly alapanyag, amolyan igazán jó inni kategória, ha némi jutalomra vágyunk.

A záró tétel egy igazi háttérben lévő borvidék, Tolna egyedi kadarkája volt. A Grál Borpince, Mucsi Zalán amforában készült kadarkája. Kóstoltam már tőle korábban is egyes tételeket, minden bora tiszta és meggyőző. Kékfrankosa is, kadarkái is. Ő is spontán erjesztett, szűretlenül palackozott borok. Most a frissen forgalomba került amforás 2018-as kadarkát kóstoltuk. Vastag és koncentrált bor, erőteljesebb szerkezettel mint a részben tartályos, részben hordós kadarkája. Őszintén szólva nekem most ez a módszer kissé soknak tűnt, vélhetően kell még bőven pihennie palackban. Nem éreztem a fajta eleganciáját, holott erre komoly igény mutatkozik. Lehet, hogy a kadarka jobban meghálálja a finom és árnyalt mikro-oxidáció többet gyakorolt változatait.

Hát így maradtam kadarka-hívő ezúttal is. Sőt. Újabb megerősítést kaptam a további keresgéléshez. Szóljon, aki tud még jóféle elszántakat az országban – vagy éppen a határ mentén, kadarkák bűvöletében élni.

 

Kóstoltam persze mást is péntek este, de arról majd kicsit később.