Egy kis hallgatni való

ha már unod az olvasást...

https://soundcloud.com/hedvig-tallian/etelekrol-es-borokrol-meszaros-gabriella-konyhajaban



Az eltelt nagyjából huszonöt év nagyobb részt a bor körül zajlott. Történtek nagyon jó dolgok, olyanok amelyek egészen közelről érintettek és kevésbé személyesek is. Visszatekintve erre az időszakra igencsak hálás lehetek azért, hogy ennek magam is részese lehettem. Valami elindult a ’90-es évek elején, ami ha nem is feltétlenül általam, de közvetlen közelemben és egyre inkább velem is történt. Párom, Rohály Gábor nevéhez köthető szinte minden, ami a bort felélesztette hosszú, poros álmából. Elfogadottá tette azt a gondolatot, hogy egészen más a bort elkészíteni és más szakavatott módon a fogyasztók elé tárni. Az ő fejéből pattant ki az első borleírások elkészítésének és a borismereti oktatásoknak a szükségessége vagy éppen a magyar országimázs és a tokaji aszú kapcsolata.  Nevéhez köthető az Év Borásza cím évente ismétlődő odaítélésének ötlete és a Sollemnitas Artis Bibendi  - a borfogyasztás művészetének ünnepe. De említhetném más események, kóstolók hosszú sorát, így nem csoda ha magam is „belefeledkeztem” a borba. És ott is maradtam, amit nem is bántam meg. Sőt.

Az első tíz év valamiféle hőskorszaknak tekinthető, remek emlékekkel. Az elmúlt tíz-tizenöt év viszont már egészen más viszonyokat teremtett. Lassan két generáció is felnő az újkori borisszák és fiatal termelők körében. Jó látni az igyekezetet, az egyre jobban szembetűnő tudatosságot, igényességet és értékteremtést. Figyelemre méltók. Ők is, és persze az „öregek” is. Ezért gondoltam úgy, hogy ebben a formában osztom meg legújabb tapasztalataimat, gondolataimat – és néha emlékeimet – mindazokkal, akik szeretik, értik, és féltik a magyar bort. Hogy még jobb lehessen.

Nem fogok rosszat írni. Nem gondolom, hogy magam attól tudom nagyobbá, elismertebbé, fikarcnyival is érdekesebbé tenni, hogy másokat vagy mások munkáját földbe döngölöm. Ha valami nem tetszik, arról nagy valószínűséggel nem fogok írni. Legfeljebb magamban szomorkodom.

Nagyon régen történt, hogy Veronában – talán 1990-ben – összefutottunk Hugh Johnsonnal. Természetesen azonnal letámadtuk, kezébe nyomtunk 1-2 (véletlenül) éppen nálunk lévő nagyon jónak gondolt magyar bort. Végtelenül szomorúan láttuk másnap a bontatlan palackokat az újságíróknak fenntartott teremben, a polcon, szabad prédaként kitéve. Kellett egy kis idő ahhoz, hogy rájöjjünk: valóban nem érdemes rossz – az igazán nagyok számára akár kétes értékű - borokat kóstolni. Ezt elég gyorsan meg lehet tanulni. Ez tehát itt egy afféle öröm-oldal lesz. Fogadjátok szeretettel.

Mészáros Gabriella 2020. április